Alapító okirat

(Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

Készült azon célból, hogy a 3. pontban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv /Ptk./ 74. A-F §-ai alapján Péterfy Általános Iskola Diákjaiért Alapítványt hozzon létre az alábbiakban meg-fogalmazottak szerint.
1. Az alapítvány neve
Péterfy Általános Iskola Diákjaiért Alapítvány
2. Az alapítvány székhelye
8800 Nagykanizsa, Attila u. 2.
3. Az alapító neve és székhelye
Nagykanizsai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola
8800 Nagykanizsa, Csokonai u. 1.
Törvényes képviselő: Kókainé Hámorszki Éva
4. Az alapítvány célja
Az általános iskola diákjainak nevelése, képzése, a tantervi oktatás, a kultúra, a sport és a testmozgás területén. Minél magasabb színvonalú iskolai oktatás lehetőségének megte-remtése, a test és mozgáskultúra megismerése és megszerettetése.

A célok elérését az alapító a következők szerint kívánja megvalósítani:

4.1 Az iskola testnevelés tagozatos. Az eddigi jó tapasztalatokat és szép eredményeket fokozni kell. Az iskolai és egyéb versenyeken résztvevők képzését, nevelését úgy kell szervezni, hogy megalapozzuk az iskola utáni eredményes és aktív sportéletet.
A kiválasztáson túli feladat, hogy minél több tanulóval egy életre megszerettessük a mozgást, a sportolást és a természetjárást.
4.2 A sportolás nem szoríthatja háttérbe a jó tanulmányi eredmények elérését, a műve-lődési kulturális ismeretanyagok megismerését.
Törekedni kell a magyar és a világ kulturális értékeinek minél szélesebb körű megis-mertetésére és megszerettetésére.
4.3 Szükségesnek tarjuk az iskolai oktatásban két nyugati nyelv – angol, német – oktatá-sát, színvonalának emelését. Ehhez a technikai háttér gazdagítása szükséges.
4.4 Tovább kell bővíteni a számítástechnikai oktatás feltételeit. A számítógépparkot és a hozzá tartozó perifériákat úgy kell fejleszteni, hogy egyszerre legalább egy csoport oktatását tegye lehetővé. (10-15 fő)
4.5 Figyelmet kell fordítani az iskola tárgyi eszközeinek és bútorzatának modernizálására és fejlesztésére az oktatás minőségi fejlesztése céljából.
4.6 Az Alapítvány pártoktól független, azoktól nem fogad semmilyen támogatást, nem is támogatja azokat. Nem célja országgyűlési képviselőjelölt állítása, illetőleg ország-gyűlési képviselő bármilyen formájú támogatása.

5. A célra rendelt vagyon összege
Az alapító Péterfy Általános Iskola Diákjaiért Alapítványt 50.000 Ft készpénzzel alapítja meg.
Ezen összeget a bírósági bejegyzés megtörténte után megkötött bankszámla szerződés alapján bankszámlán kell elhelyezni.
6. Csatlakozás az alapítványhoz
Az Alapítvány nyitott. Belföldi és külföldi magánszemélyek és jogi személyek felajánlása-ikkal csatlakozhatnak a Alapítványhoz. A csatlakozási szándékot írásban a felajánlott ösz-szeg megjelölésével kell az Alapítványt kezelő szervhez benyújtani.
Az alapítványhoz állami szervek is csatlakozhatnak, vagy támogatást nyújthatnak.
7. Az alapítvány időtartama
Az alapító a 4. pontban meghatározott célból az Alapítványt határozatlan időre hozza lét-re.
8. Az alapítvány kezelése
Az Alapítványt egy 7 tagú kezelő szerv (kuratórium) kezeli. A kezelő szerv tagjait az alapí-tó nevezi ki 2 éves időtartamra. A kezelő szerv tagjai maguk közül elnököt és titkárt választanak. A kezelő szerv minden egyes tagja a megbízást társadalmi munkában, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül látja el.
A kuratórium ülésén minden tag egy szavazattal rendelkezik, a határozathozatalhoz 5 fő jelenlétére, az érvényes döntéshez egyszerű szavazattöbbségre van szükség. Az 5 főből 3 fő független kuratóriumi tag (szülő) kell, hogy legyen, hogy ne kerüljenek többségbe az alapítók a kuratórium ülésén.
A kuratórium üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni.
9. Az alapítvány képviselete
Az Alapítványt a kuratórium titkára képviseli.
Az Alapítvány bankszámlája feletti rendelkezéshez mindig két tag aláírása szükséges, me-lyek közül az egyiknek a kuratórium elnöke vagy titkára aláírásának kell lenni.
10. Az alapítványi vagyon felhasználási módja
Az alapító célra az alapító vagyon éves kamathozadéka, valamint az alapítói vagyon 50 %-os mértéke használható fel.
A csatlakozó vagyon teljes mértékben az alapítvány céljaira, vagy a csatlakozó által meg-határozott módon használható fel.
11. Az alapítvány megszűnése
Az alapítvány megszűnése, vagy az ügyészség, illetve a bíróság általi bármely okból tör-ténő megszüntetése estén a visszamaradó alapítványi vagyont az alapító vagy a kuratóri-um döntése alapján a 4. pontban meghatározott célra kell fordítani.
12. Az alapító okirat módosítása
Az alapító fenntartja magának a jogot, hogy a saját vagy az alapítvány tevékenységét érintő körülményekben bekövetkezett változás esetén az alapító okiratot módosítsa.
13. Az alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
14. Az Alapítvány kezelőszervének (kuratórium) tagjainak nevét, adatait az 1. számú mellék-let tartalmazza.

Nagykanizsa, 2013. október 14.

Kőrösi Csoma Sándor-Péterfy Sándor Általános Iskola
8800 Nagykanizsa, Csokonai u. 1.

Kókainé Hámorszki Éva
az alapító nevében