Névadónk

PÉTERFY SÁNDOR
1841 – 1913

Péterfy Sándor zsúpfedeles kis falusi házban szüle-tett 1841. augusztus 1-jén a Vas megyei Nemescsóban. A Péterfy család nehéz sorban élt. Néhány hold földön gazdálkodva tizenhárom gyermekről (4 fiúról és 9 le-ányról) kellett gondoskodniuk.

Nemescsón kezdte iskoláit. Az egyszerű, szegényes felszerelésű, kopott kis tanteremben tanítói – Bruck Henrik és Zéberer Ágoston – a kor legkiválóbbjai közé tartoztak. E kiváló tanítók lelkiismeretes munkájának, jó tanulmányi eredményének és szülei felvilágosult gondolkodásának köszönhetően Péterfy Sándor felvételt nyert a kőszegi algimnáziumba.

Két év után véget ért a diákévek gondtalansága, szülei nehéz anyagi helyzete miatt abba kellett hagynia. Szülőfalujába tért vissza, ahol neves tanítói biztosították önképzését. Mellettük volt, mesterinas. A rendre, fegyelemre vigyázott. A fűtés is az ő tiszte volt. Fizetést nem kapott, de a pedagógiai pálya megismerésében ez az év nagyon sokat jelentett.

Családi-nevelői állások után 18 évesen ismét diák a Soproni Evangélikus Tanítókép-zőben. Pálfy József igazgató előzetes pedagógiai tevékenysége alapján rendkívüli növen-dékként vette fel. Tanulmányait rögtön az utolsó évfolyamon kezdhette. Győrben helyet-tesítő tanári állást kapott. Győrben szerezte meg kitűnő eredménnyel képezdei, tanítói oklevelét. A következő évtől ismét Sopronban tanul tovább.
Péterfy Sándor 20 esztendős. Meghívás érkezik a soproni igazgató címére Nagykanizsáról, mivel az itteni evangélikus hitközség iskolaszervezési gondokkal küzd. Fiatal lelkésztanítót kértek. Pálfy József soproni igazgató az intézet eminens tanulóját, Péterfy Sándort választotta erre a felelősségteljes feladatra. Ő lett a nagykanizsai evangélikus gyülekezet első kinevezett tanítója.

Az első tanítási órát 1861. szeptember 16-án tartotta. A gyermekek szeretete volt a biztos támasz, melyen nevelői munkája nyugodott. Pontosságáért, tárgyi tudásáért, rendszeretetéért egyaránt elismerést kapott. Péterfy Sándor színvonalas nevelőmunkája vonzó hatást gyakorolt környezetére. Jelentősen megnőtt a tanulók száma. Saját példájával igazolta később gyakran idézett szavait: „Az iskolának a lelke a tanító. Az ő képzettségétől, buzgalmától függ minden. A jó tanító teszi a jó iskolát.” 1862. június 18-án zárta le a nagykanizsai anyakönyvet és a naplót. Tanítványai évtizedek múlva is tisztelettel és szeretettel emlékeztek kedves tanítójukra.

A következő éveket Győrben tölti. Rendszeresen képezi magát, itt kezdődik pedagógiai-szakírói tevékenysége, folyóiratot szerkeszt. Megnősül, gyermeke születik. A nyugalmas családi életre vágyó embert szörnyű sorscsapások érik. Fiatal feleségét és gyermekét is elveszíti. Menekül a tragédiák színhelyéről, Pesten folytatja munkáját.

Az itt töltött 12 év Péterfy Sándor legmozgalmasabb időszaka. Többféle tevékenységet folytat. Segélyező egyletet szervez, közoktatás-politikai kérdésekkel foglalkozik, íróként, tankönyvíróként tevékenykedik. Péterfy Sándor munkáját nagyra értékelte Eötvös József kultuszminiszter is.

1871-től a Népnevelők Lapjának szerkesztője lett, ezen keresztül szervezte kora tanítóságát. Két nagy tervet dédelgetett: a tanítók országos egyesületének létrehozását és a tanítói önsegélyezés megindítását. Ennek szellemében létrehozta az Eötvös-alapot, mely a szegényebb sorsú magyarországi tanároknak nyújtott segítséget ösztöndíjak által.

1877-től elnöke a Magyar Pedagógiai Társaságnak. Majd később a Tanítóképző Tanárok országos egyesületének is ő lett az elnöke. Munkájának fő célja az volt, hogy minél magasabbra emelje a magyar oktatás színvonalát, hogy a tanulók minél több hasznosítható ismeretet szerezzenek. Péterfy Sándor korának egyik leghíresebb, legtermékenyebb tankönyvírója volt. Érthetőségre és érdekességre törekedett. Pedagógiai, történeti munkái is nagy jelentőségűek. Többek között megírta „A magyar elemi iskolai népoktatás történetét”.

1896-ban nyugdíjba vonult. A közéleti tevékenységtől soha nem szakadt el, sokat írt és levelezett.

Utolsó éveiben Győrbe, Pozsonyba költözött, végül Pándorfaluban telepedett le. 1913. augusztusában hunyt el. Budapesti temetéséről a Tanító lap ezt írta: „Magyar tanító temetésén soha eddig nem
vett részt ekkora tömeg, mint Péterfy végtisztességén… Minden és mindenki gyászolta a Tanítók atyját.