2011. novemberében indult útjára a Szemem Fénye Alapítvány „Öltözz Pirosba!” elnevezésű országos kezdeményezése, amelynek során együttérzésük kifejezésére piros ruhadarabot, kiegészítőt öltöttek magukra a résztvevők, és minimum 200 forint perselybe helyezésével első ízben támogatták hazánk első gyermekhospice házát, a pécsi Dóri Házat.

A kampány már az első évben hatalmas tömegeket mozgatott meg, vidám hangulatával, csapatépítő jellegével óriási érdeklődésre tett szert, amelynek köszönhetően a következő években is megrendezésre került és rövid időn belül országosan is közismertté és kedveltté vált. Idén, immár nyolcadik alkalommal várjuk a baráti társaságok, oktatási intézmények, különböző klubok, kis és nagyvállalatok, éttermek vagy híres médiaszemélyek jelentkezését, akik részvételükkel nemcsak adományokat gyűjtenek a Dóri Ház gyermekeinek ellátásához, de gyermekhospice küldetésünk fontosságát is hirdetik.

A programra ez évben február 16-án került sor. Tagintézményünk immár 6. alkalommal csatlakozott a kezdeményezéshez, az iskola szinte valamennyi diákja és pedagógusa piros felsőt öltött ezen napon, hogy így fejezze ki együttérzését a beteg kisgyermekekkel.

.